A gyermekek boldogságra nevelésének története
"A tanítás csak információt tölt a fejekbe, de a nevelés: növel.
Nem mennyiséget ad, hanem minőséget.
Segít egy rózsának igazi rózsává válni.
És egy gyereknek megtalálni és kibontani önmagát."
Müller Péter
Gyermeki boldogság – boldogságra nevelés
A boldogság minden emberi lény gyógyírja, lelki üdve, belső hajtóereje, kreativitásának alapja, cselekedeteinek mozgatója, és életének igazi értelme. A gyermeki boldogság a jövőt alkotja, mert ki boldogan él már gyermekként, hamarabb leli meg élete értelmét, céljai vannak, tettre kész, élénk és lelkesen veti bele magát az életbe. A boldogságra nevelés nem egyszerűen cél, hanem misszió szülőnek, óvónéninek, tanárnak, államnak …!
A boldogság nevelhető? Miről ismerhető fel a boldog gyermek?
A mai világban a boldogság nagy kincs, melynek eléréséhez lelkünk megtisztítása szükséges. A megtisztulás nem egyszerű feladat, hiszen az emberiség egy része görcsösen hajtja az "élvezeteket" mértéktelenül eszik - iszik, drogozik, dohányzik, őrült sokat dolgozik, és mégsem érzi magát boldognak. Így hát gyermekeik sem azok. A boldogság minden esetben a családi harmóniában keresendő. A szülő – minta és példa, akit vakon követ a gyerek. Így hát a családi miliő szerepe és hatása óriási a boldog gyermek nevelésében, ezért mielőtt a "rossz" gyermek jelzőt ragasztanánk gyermekünkre mi, szülők. Először gondolkozzunk el azon, hogy lelkünkben megvan-e a harmónia vagy csak színlelt boldogságban "úszunk". A boldog gyermek jól érzi magát a bőrében, sokat nevet, huncutkodik, folyamatosan felfedez, figyel – kérdez, játszik, szalad, élénk a tekintete… szereti a létét a földön, biztonságban érzi magát és boldog szüleivel.
"Nem az a dolgunk, hogy megtanítsuk gyermekeinket szembenézni egy kegyetlen és szívtelen világgal. Az a dolgunk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik kevésbé kegyetlenné és szívtelenné változtatják a világot." L.R. Knost
Boldogságra nevelés csírái az Ókorban
Platon szerint a cél nem az egyén boldogsága, hanem a nagy egész, az állam boldogsága. Mindezt Arisztotelész is megerősíti a "Nikomakhoszi ethikában" és kifejti, hogy az emberi élet célja a boldogság. Az eléréséhez pedig az erényes és erkölcsös élet vezet, mely az államot szolgálja. A rómaiak "VIR BONUS" = "jó ember" eszményét követik. A bátorság, mint erény vezet a boldogsághoz, és gyermekeik boldogságra nevelésében a szeretetteljes édesanya tölti be a főszerepet. Quintilianus a római pedagógia kiemelkedő képviselője az erkölcsösséget feltételezi a boldogsághoz – "Én az olyan tanítványt szeretem, kit a dicséret emel, a dicsőség boldogít, s ha legyőzik sír." (Pukánszky 63.old.)
A boldogságra nevelés halála a középkorban
A középkor embereszménye szerint az erkölcs forrása nem a tudás, hanem a hit és a szeretet, melyek táplálták a gyermeki boldogságot, az édesanya oltalma alatt. A kereszténység emberét a szeretet, az önfeláldozás, az alázatosság, a békére törekvés és a lelkierő vezérelte, ezekben látta boldogulása alapköveit. Egy bökkenő volt ebben a "szépnek" látszó középkori ember eszményben, hogy a szeretet nem zárta ki a testi fenyítést és a gyermekre kisfelnőttként tekintettek, így a büntetéseket is ennek mércéjével mérték.
Újraéledt boldogság és boldogságnevelés a reneszánsz korban
A reneszánsz az "ÉN forradalmának" korszaka volt. Szerencsre visszatért a jóság a nevelésbe is, és a reneszánsszal eljött a gyermekkor ártatlanságának kora. A humanisták tisztelték a gyermeket. Az erkölcsi nevelés képezte a boldogság alapját. Luther pedig tovább erősítette a családi nevelés jelentőségét.
Az újkori nevelés boldogságformálói: Comenius, Rousseau, Locke, Pestalozzi
Comenius hitt a nevelés mindenhatóságában, és a társadalmi bajok gyógyszerének tartotta a nevelést. Locke igazi boldogságkeresőként, olyan kérdéseket tett fel, mint: "Milyen értékeket tart nélkülözhetetlennek az emberi boldogság eléréséhez? Az egészséget, a jó kedvet, a tudást, a jócselekedetet, valamint a túlvilági örök, megfoghatatlan boldogság reményét." (Pukánszky 188.old.) Rousseau a XVIII. századában, mely a pedagógia százada volt, kiemelte, hogy a gyermek eredendően jó, és ezt tovább erősítette, az hogy "Emil, avagy a nevelésről" című könyvében kifejtette BOLDOGSÁGETIKÁJÁT, melynek célja, hogy a gyermeket elsősorban boldoggá kívánja formálni. Pestalozzi, mint a kéz – fej – szív iskola megteremtője a túláradó anyai szeretetben látja a gyermekek boldogságát. Megállapítható tehát, hogy az újkorba is az erkölcsi nevelés a boldogság alapja.
Kicsit ugrunk az időben, a felvilágosult abszolutizmusba, ahol Mária Terézia és az I. Ratio Educations (Magyarország és a társországok átfogó oktatás-nevelési rendszere) határozta meg a nevelést. Alapvetően az uralkodó volt az, aki a jól szervezett közoktatás révén gondoskodott az állam jólétéről, "a közboldogságról" és az alattvalók személyes boldogulásáról.
Boldogságra nevelés a XIX. és XX. században
Kant nem hisz az eudémonista és utilitarista (boldogságközpontú) pedagógiákban. Meglátása szerint a gyermeket a tiszta moralitás szintjére és erkölcsi autonómia fejlettségére kell juttatni. Kant vallja, hogy az embert a bensővé vált erkölcsi szabályok (maximák) irányítják. Fichte erősen ellenezte a felvilágosodás korának boldogságra nevelést. Nála a metafizikus világ etikai törvényei képezik a nevelés alapját "Cselekedj mindig a kötelességedről való legjobb belátásod szerint"; azaz "cselekedj lelkiismereted szerint." (1995, Pukánszky 279.old.) Fichte azt gondolta, hogy kizárólag egyéni erőfeszítés révén érhető el a szabadság, a boldogság, az erkölcs, és a kultúra. Hegel, Schleimacher, Herbart szintén az erkölcsben, az etikában, és a családban látja a boldogság alapjait. A XIX század nagy vívmánya a reformpedagógia, melynek képviselői Maria Montessori, Adolphe Ferriére, Rudolf Steiner, Helen Parhust,Carleton, W. Wasburne, Peter Petersen, Celestin Freinet támogatják a boldog gyermek eszményét.
"A gyermek a legtökéletesebb teremtmény, mert egyedül ő tudja megalkotni saját egyéniségét. A gyermek lelke lágy viaszhoz vagy fehér papírhoz hasonló, ahová magának a gyermeknek kell belevésni a képzeteket."Maria Montessori
A reformpedagógia a gyermek egyéni sajátosságait figyelembe véve támogatja a gyermekek értelmi – érzelmi – fizikai fejlődést. Sajátos pedagógiai módszertanával, mely a szabadságot, tanulást, társas viselkedési formákat preferálja, az emberekkel való bánásmódok megismerésével kiemelkedett a korábbi nevelési személetekből. A XX. században tovább erősödik az alternatív módszereket képviselő pedagógiai irányzatok térhódítása, az egyházi erkölcsi nevelés mellett, melyek a gyermekek boldogulását, boldogságát szolgálják.
A XXI. század – a boldogságkeresés százada – a boldogságra nevelés flow-ja
"A gyereknevelésben nem beszélni kell. Mondhatsz, amit akarsz, úgysem a szavaiddal - az életeddel mutatsz példát." Nyírő András
A boldogság forrása ebben a században is a család, melyben a tiszta erkölcsi – etikai nevelés is megjelenik, az egyéni boldogságtudat fejlesztése mellett. A XXI. századi világ annyira rohanóban van, hogy sokszor a szülők is rohannak vele, és ez magával hozza a problémákat: nincs minőségi idő a gyermekek igényeire, boldogságának fejlesztésére, a játékra, a közös bolondozásra, közös alkotásra...A legjobb tanács, amit adhatunk magunk, mi szülők, az, ha megállunk egy pillanatra, figyelünk és játszunk gyermekeinkkel, "flowba rakjuk" magunkat. Mert hiszitek vagy nem – a közös játék a lehető legjobb módja a boldogság megtalálásának, fejlesztésének, és nem csak a gyermekek, hanem a szülők számára is.
Szóval, hajrá! Irány a játszótér, irány az állatkert, irány a természet, irány JÁTSZANI.
"Mind azt szeretnénk, ha a gyermekeink boldogok lennének, de nem kell, hogy mindig boldogok legyenek. Az életben a szomorúságnak is jelen kell lennie, és a szomorúságban is meg lehet találni a békét és az igazságot. A legjobb időszakok nem mindig a legboldogabbak, hanem inkább azok, amiket flow-ban töltünk: az idő, amikor rendbe tesszük a dolgokat, az idő, amit azzal töltünk, hogy éljünk." Penn Jillette
Felhasznált szakirodalom: Pukánszky Béla – Németh András: 1995, Neveléstörténet, Nemzeti Tankönykiadó, Budapest